Kulturális kukabúvár esete a jövővel

A Rózsadombon lakom. Nem dicsekvésből mondom,  egyébként  is  csak bérlem a lakást, és véletlenül  kerültem ide, de a Rózsadomb akkor is "mint ruhánkon a gomb".  A  csendes  utcában , ahol a 9 lakásos régi, lelakott társasház áll, van szelektív papírgyűjtési lehetőség. Nem az a nagy műanyag konténer, amibe szűk nyíláson keresztül bedobod, aztán többet nem látod a cuccodat. Ezek a hulladékgyűjtők bokorban tenyésznek; petpalack, fehér és színes üveg, papír. De van  egy  magányos   változat  is, csak papír  elhelyezésére alkalmas, jellemzően reklámújságokkal , egyéb lapokkal  megtömött fémből készült téglatest alakú doboz, oldalán végig egy 10 centis hasadékkal,  és ami a lényeg, ennél  a megoldásnál a folyamat reverzibilis, azaz amit bedobtál, ha megbántad, még visszaveheted. Sőt, ha nem te dobtad bele, akkor is kibányászhatod, ami tetszik, ha nem szégyelled.  De egy ilyen kulturált környéken ne számítson az ember semmi jóra.  Könyvet , folyóiratot kidobni ebben a környezetben, gondoltam, elképzelhetetlen.                                                                                                                                                Azért a szemem sarkából mindig rápillantottam, ha elmentem a papírgyűjtő doboz mellett.  A múlt héten  is hasonlóan jártam el: megközelít-rápillant-továbbmegy, ahogy már annyiszor az eltelt öt év alatt. De mintha a híres Bosh kép, A gyönyörök kertje egy részletét láttam volna megvillanni a kultúrkukában. Ezt  meg kell nézni!  Szerencsére az utca üres, gyorsan benyúlok a résen, és tényleg, a   Galaktika  1972-ben  megjelent első száma , a legendás Kuczka Péter  féle sci-fi  antológia. Még egy kis szégyenlős matatás,  és előkerült  további 24 szám az első  néhány évfolyamból.  Hazavittem, leporoltam, aztán most olvasgatom őket.  Hogy tudjam, mit hoz/visz a jövő.